Csepp az Alkotás Tengeréből: Egy Kreatív Lelkű Nő Mindennapjai az Ünnepek Közeledtével

Kedves Olvasók, Követők, Vásárlók!

Nemrégiben látogatást tett nálam a gyerekkori barátnőm, akit hihetetlen módon már közel 30 éve ismerek. Amikor megkérdezte tőlem: “Neked mindig van ötleted alkotni?”, a válaszom meglehetősen egyértelmű volt: “Nem! Ilyenkor vannak azok a bizonyos szabadnapjaim.” Hiszen egyébként hétfőtől vasárnapig dolgozom, és elég intenzív tempóban.

Mivel osztálytársak voltunk megosztanék veletek egy képet melyen minket láthattok (elől voltam Én, mögöttem pedig a Barátnőm!) 😂😂

Ebből a beszélgetésből született meg ez a blogcikk, amelyben szeretném nektek egy kicsit bemutatni mindennapjaimat, és remélem, hogy ezáltal kicsit jobban megismerhettek engem is.

Ahogy az ünnepek közelednek, úgy érzem, hogy még többet kell dolgoznom. Talán nem is tudjátok, de egy karácsonyi dekoráció, például egy adventi koszorú elkészítése akár 4 órát is igénybe vehet. Rengeteg kreativitást kíván, már csak az alapanyagok kiválasztása is komoly kihívást jelent. Minden részletnek passzolnia kell, és sokszor hosszú órákon át építgetem az elképzelt dekorációt. De amikor elkészül, mindig lenyűgöz, hogy ezt én alkottam meg.

Persze, vannak nehéz pillanatok is, égési sérülések, hosszú munkaórák, de mindig azt mondom, hogy megéri. A kreativitás és a hozzáállás mindennél fontosabb. Nem állítom, hogy mindig könnyű, de imádom csinálni, és minden egyes darabot szívvel-lélekkel készítek el, legyen az hétfő vagy vasárnap.

Azonban vannak napok, amikor egyszerűen nincs ötletem. Ilyenkor beiktatok egy kis szabadnapot, amikor csak magamra figyelek. Próbálom összeszedni a gondolataimat, inspirálódni, olvasni, és feltöltődni.

Pedig még a komód fiókjaiban is dekorációs alapanyagokat találni nálunk 😀

És a polcokon is… 🙂

De egy dekoráció elkészítése nem áll meg a tervezéssel és a kivitelezéssel. Rengeteg utómunkával is jár, például a fotózás, a méretezés, a termékek feltöltése a Facebook oldalunkra és a webshopba.

Mindez azonban megéri!

Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak, akik követtek és támogattatok. Már azzal is segítitek a munkámat, hogy megosztjátok a bejegyzéseimet, mert így eljuthatnak más emberekhez is, akik érdeklődhetnek a termékeim iránt. Ezt külön köszönöm! ❤️❤️

Hálás vagyok a sok jó szóért, amit tőletek kapok nap mint nap. És külön köszönet annak a több száz embernek, akik már vásároltak tőlem és megtiszteltek a bizalmukkal! ❤️❤️

Csupán néhány visszajelzés:

Köszönöm, hogy velem tartotok ezen az alkotói úton, és remélem, hogy továbbra is örömet hozhatok az életetekbe a kreatív termékeimmel. Legyen szép és boldog az ünnepi időszak mindannyiótoknak!

Szeretettel, Edina